Mivel ma is tanul(ni próbál)tam, ezért ma is mások segítségét kell írnom, hogy leírjam magam. i ma küldött valami szöveget, de az az érzésem, hogy valami pozitív, szeretek élni, az élet csodás kicsengésű szöveg lesz és ahhoz ma nagyon nincs kedvem. Nem is beszéltünk már legalább három napja. És nem is könnyítettem magamon. Kezdek naggyon feszült lenni. Feszület.
Dunajcsik Mátyás
Winterreise
Navigációs kísérletek Kicsiny Balázs nyomán, I.
Velencére most sűrű hó terül,
a sikátorokban nincs járókelő:
valami készül, s a háztetőkre ül
az árnyéktalan, téli levegő.
A házban valaki sítalpat köt,
hosszú reverendába bújik a másik:
egymás arcán keresnék a tükröt,
de hátuk felé a másik háta ásít.
A hófúvás betör az ablakon,
de tél van a levesben, a kanálban:
így élnek évek óta – ilyen vakon,
fölöslegesen, s halálra váltan.
A feldúlt ágyba minden ránc befagyva.
Az utca, mint a matt üveg, ragyog.
Mostanra minden út járhatatlan.
Mégis házon kívül lennének boldogok.
Vívómaszkot húznak a sirályok ellen.
Az útirányválasztást elhalasztják:
teljesen mindegy, csak el. El innen,
amíg még adnak fényt az utcalámpák.
Annak nyomában, mi útra vált belőlük,
a városból még éppen kijutnak,
aztán megállnak. Merev lesz a bőrük.
A távolban sötét lesz egy ablak,
s csak a szél látja, zúgja körbe őket,
mint egy fehér zajt éneklő szirén:
egymásnak háttal épp előredőlnek
a Bacino di San Marco jegén.