Nem vagyok otthon.
Ez a mondat persze hatásvadász és ülyeség. Hiszen mindig ott vagyok otthon, ahol huzamosabb ideig alszom. De most mégis úgy érzem, hogy egyfajta kettős életet élek. Amíg bent vagyok és dolgozok (azaz dolgozni próbálok, mert nem teljesen tiszta a feladat), addig jól vagyok. Érzem, hogy dolgozik az agyam, kihívás van, aminek igyekszek megfelelni. Örülök, hogy ott vagyok.
Amint hazaérek, leáll az agyam. Idegenül mozgok, tengődök, nem tudom összeszedni magam. Hiányzik. Úgy érzem, nem nekem kéne itt lennem. Sokkal jobban tudná értékelni mindazt, ami itt van. Az utcai zenészeket, az épületeket, a parkot, az embereket a szálláson. Úgy érzem, hogy nem érdemlem meg. De csak itt, ott benn, úgy érzem, hogy igenis ott a helyem.
Hiányzik. Azt hiszem, ez a legjobb válasz arra, hogy hogy vagyok. Nem mintha eddig többet találkoztunk volna, de mégis ott volt egy aprócska talán, egy lehet, ami ott volt, hogy talán láthatom.
Másrészt, akkor szinte mindig msn-en voltam, most szinte sosem. Így még virtuálisan sem tudok vele kapcsolatba lépni.
Holnap új nap.
